Őrültek az emberek. Elvekről beszélnek. És főleg sokat! Hogy így az elvek, meg úgy, hogy én elvszerű vagyok, vagy, hogy én aztán tartom magam az elveimhez. Hát tényleg, kitüntetés jár neked ezért, végülis eleget tettél buta cselekedetekkel buta kijelentéseknek és céloknak, amiket a buta fejed kiokádott magából. Kitűzted egy botra a buta ötleteidet "Az én elveim" felirattal ellátva, majd később mindezt úgy emlegetted, mintha Isten ruházta volna rád az "elveidet". Ha az én elveimhez tartanád magad, akkor talán egy vállveregetéssel jelezném szimpátiámat, de így csak a nyál sűrűsödik össze szájüregemben. És vegyül ezzel a katasztrofális büdössel. Mi ez? Ilyen büdöset még életemben nem éreztem. A bomló hús agyba léket vágó bűzénél is rosszabb. Ez nem testi! Idegenek lepték el a földet, gondolom, s ezek ilyen büdösek vagy mi a jó ég van itt? Megigazítom a szoknyám. Ha büdösek is, valószínűleg mérföldkövekkel előbb járnak az intelligencia rejtelmes utain. Mindenki előbbre jár nálunk.
Dühös vagyok rátok, magamra is. Sok hülye! Olyan hülyék vagyunk, hogy még egy hülyeségi versenyen is csak másodikok lehetnénk, annyira hülyék vagyunk! Folyamatosan ingerelem magam, piszkálom hajtűvel, halvillával, hogy mérgelődjek, dühöngjek és reagáljak, hogy ne tompuljak járhatóvá. Annál rosszabb nem is létezik, mint a járhatóság, a kiszámíthatóság. Könnyedén gondolnak rád: rá aztán lehet számítani. Nyilván, mert ki lehet számítani(érzitek az összefüggést, nem?), hogy te aztán nem fogsz visszapofázni, nem fogod elmondani, mit gondolsz. Mert KISZÁMÍTHATÓ vagy! Ezért számítanak rád! Olyan vagy, mint a dobrodzsai nagy havasok, ahol se nagy, se havas nincs, és kurvára be lehet járni az egész kócerájt egy papucsban. Ott aztán nem ér meglepetés, nem rohannak feléd váratlan medvecsaládok, nem "kap el" az eső, inkább te kapod el őt. Gyakorlatilag olyan vagy te Dobrodzsának, mint Chuck Norris bárminek: übereled. Mert lapos, tompa és kiszámítható.
Abszintot gurítok gyomromba. Két centit. A bennfentesek tudják, miért pont ennyit, de nem szólnak senkinek, csak kuncognak magukban. Öl a szag! Lassanként átitatja bőröm. Kutatok emlékeim fokos regisztereiben, hogy honnan jöhet ez a szag, mihez hasonlít. Álomba merülök. Rengeteg álmocskát látok, egymást követik, mozgalmasak, érdekesek, ébredéskor, mikor izgalmaimat már átadnám másoknak is, csak annyit tudok mondani róluk, hogy: "hát ott voltunk abban az izében, s mentünk, s..., s..." Ilyenkor rájövök, mennyire autonóm a tudatalattim, sosem osztja meg élményeit velem, csak érezteti az illatát a kalandoknak, de az ízét sosem vehetem nyelvemre. Egy zsarnok.
Felriaszt a szag. Pedig fél óra után az emberi orr alkalmazkodik az őt körülvevő légállagokhoz és nem érzi ha a gazdája, azaz maga az ember bűzlik, például. Ezt a szagot viszont érzem. Ez nem testi! Ez lelki bűz! Emberek lelke kezdett rothadni körülöttem. Intenek mosolyogva és tovább haladnak és áramlik ki belőlük, a fülükön, az orrukon ez a hihetetlenül cifra büdösség. Penészes lett az emberi lélek, felfőtt, elromlott, összeaszott.
Míg fekete kátránylében locsogó lelkek csattannak a bordákhoz, elgondolom, hogy ha annak idején az elme halva született, a lélek meg most bomlik húsaira, akkor tényleg, tényleg csak a test maradt az embernek. Egy tetemöm vagyon. És nem EGY tetemöm vagyon, hanem egy TETEMÖM vagyon! Csak ennyi! Bár amikor elnézem, milyen nedvekben és levekben pácoljuk ezt az egyet, amink még maradt, hogy milyen felelőtlenül próbálunk kielégülni, hogy mennyire élvezzük a gyöngyöző zsírt, szeszt vagy a botoxot bőrünk alatt, rájövök, hogy még bele sem gondoltunk, hogy csak egy mulandó testünk van! Testek vagyunk. Egy öl csont. Nem több, és nem kevesebb.
Megiszok még egy pohárral!
Megjegyzés: Dedikálom ezen írást ihletőimnek, a LEROMLOTT Kft. (Lelki romlottság és moloch lobbizóinak és terjesztőinek társulata) tagjainak, a következő üzenettel:
Szégyelljétek magatokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése