Értelmezés kérdése

Nincs füst. Bár jól állna ehhez a rezignált sanzonhoz, amire hajladozunk. Körbenézek egy összetapogatott borospoháron keresztül. Hajlamos vagyok megfeledkezni magamról, gondolatiságom csupasz mezejére csodavirágocskákat képzelni. Hajlongunk. Szila szendvicset majszol, terjed a kolbászszag. A fenti emeletről sűrű pelyhekben zuhog a tollú, belesétálunk tehát, megmártózunk a szabadság fikciójában. Harmadnapra valószínű elfelejtjük az egészet. Gyöngyöző italok támasztják gazdájukat a pultok könyöklőihez. Táskás szemű banda zajong, nem tudja miért. Tán üzenni szeretne valami hátsót, amiről még senki nem hallott. Nem üzen semmit. Csak zajong. Milyen jó is ez, gondolom. Többen leszünk, már nem lehet kényelmesen forgolódni, frappáns megjegyzéseket tenni mások kárára. Minden fotóba belefényképeznek minket is. Ha összeválogathatnánk ezeket a fotókat egy kisebb rövidfilmbe vágva őket, elemezni lehetne az emberi viselkedésformát különböző környezetekben. Lényegtelen. Azt hinnéd, eltérek a tárgytól, de lévén, hogy nincs tárgy, nem térek el tőle...mindinkább feléje haladok.
Más színhely. Nyulak rohannak a fejünk fölött. Állati sokan vannak. Hínárokról esszük a főtt tojásokat, savanyú szag van és mindenki eklektikus bénasággal rándítja végtagjait. Ez a nihil maga. Hallgatok. Senkivel nem érintkezni, csak a zenéért jöttél, és mert nem volt lehetőséged hazasétálni. És amigókkal kurjongatunk, képzelt franciául társalgunk möszjőkkel és úgy érezzük, ez is milyen jó. Csontjaim zörgő ritmusára csettintek, ó vén szutyok élet, hát mi a szándékod velünk, bekeseredett önutálókkal? SEMMI, HALADJ AZ ÁRRAL, BASZOTT! Jól van, ne haragudj! Te se haragudj és senki meg ne haragudjon rám.
Baglyok visítanak, pöttyök közül hörpintjük ki a kávét az egyedi bögréből. Hasít a szél odakint, tereli az olcó kínai nyilalló szagát. Hát nem megmondták neked, hogy felelj meg inkább mindenkinek, és ne légy link, elhagyatott, nempéldaértékű, erdőn mászkáló senkiházi szarember?! Szépen megmondták! De te nem hallgatsz senkire, és nem felelsz meg egyszerre mindennek és képes vagy napokat lopni. Ez vagy te!
Önmagam elvesztése talán nem lett volna olyan mély probléma, mint az, hogy lilára fagytak a kezeim. Aztán besétáltunk a Jégbüfébe melegedni (?). Lúdlábtortát haraptam és elégedetten bólogattam, milyen jó ez is. Nem is akarnék egyebet, egy darabig legalábbis, csak puffadni és sznobkodni, pálcával sétálni, parfümillatmintákkal telerakni zsebeim, vékony csigát kaparni a csokimázból csinos kis ezüstkanállal.
Más helyszín: az, ahol megkérdezzük egymástól, hogy mi a boldogság. Nem kapunk rá konkrét választ. Szerintem szubjektív és mint folyamatos élmény, nem létezik. Meleg van, kellemes és családias. Milyen jó ez is, mondom, és próbálok nem elszakadni a pillanatoktól és továbbsodródni a mai napba. Mert ma, ma már semmi nem jó! Ma az égföldvilágán semmi nem jó!