Krétát válogatok a papírboltban, a gazda beleegyezően bólogat, jóvá hagyja a bordót és okkert is. Dalit emelem le a harmadik polcról: rád nyitom a kilencvenedik oldalt, a nagy önfertőző örökkévalóságába süllyedek és látom, ahogy emészted önmagad, egyre többet és többet falsz fel mindabból, ami te vagy.
Hangulatnyi elgyengülésként élem meg a nincstelenség burkainak lefejtését. Nincstelennek maradni erény, ha a mindenség pont egy Coelho kötetbe belefért.
Mindent megbántam! Engem is megbánt valaki, akinek a hibája vagyok.
Lehajolunk egy-egy elejtett mondatért. A világkincsét ígérném most neked, de megbotlok a nyelvemben és semmit nem mondok, pedig már a végére érkeztünk.
Otthon szeretnék lenni!
