Annyi kicsavart, fonálhúzogató kapcsolat akad a kezem ügyébe mostanában, fogalmam sincs, mihez is kezdhetnék velük, hogyan tudnék ezekből a szálakból valami hasznosat kihozni. Elég lenne egy kötött pulóver is, csak legyen valami tartalma a szövedékeknek. Megbarátkozunk, mert ugyanabba az irányba vezet éjszaka a gyalogutunk, szerelmesek leszünk, mert ugyanarra a ritmusra ketyeg a bioóránk, levelezünk, mert ugyanazt a zenét hallgatjuk, mert hajlamosak vagyunk hetekig tartó semmittevésre, mert ugyanazt a kocsmát komáljuk, ahol a szűretlen sör sokkal sörebb, mert egymás mellett ültünk a GPS kurzuson, mert utálja ő is a rendszert és így tovább és így tovább. De mi értelme? Tanít vagy vigasztal? Francokat. Szórakoztatja a terceket, hogyan vágom magam alatt az ágat, ezzel kényszerítve ezen bizarr kapcsolat másik felét is a hasonlókra. Mert valójában magam sem tudom, hogy mi zajlik bennem, hogy mi a véleményem a hagymával festett pólókról, hogy hol lehet olcsó kecskesajtot vásárolni, hogy mi volt a hatása a világ politikájára a francia forradalomnak, hogy a metafizikai meggondolásokat fejtegetni a mi dolgunk-e, hogy ha még megiszunk egy shot vodkát, a hybris mennyire uralkodik el rajtunk. Nem, nem tudom. Egyetlen dologban vagyok halálbiztos, hogy előbb utóbb azt az ágat, amit én nyiszitelek részletes okoskodásommal, hamarosan te fogod szálaira hasítani magad alatt. És folytatjuk ezt, te meg én, akiknek semmi közünk egymáshoz lelkileg és szellemileg, amíg bele nem döglünk. Hogy sors-e ez, vagy csak a felszínek felülmúlhatatlan szeretete? Nem tudom. Mint már mondtam, csak egy dologban vagyok biztos: Ariadné vagyok, te meg Thészeusz. Holnap szerepcsere.
Megjegyzés: az alábbiakban illusztráltam a mindennapi kapcsolatok sémáját. Ezúton is nagyon köszönöm ihletőimnek.
Nem táplál meleg szavak morzsája. A közelségtől izgalmamban magam alá pisilek. Hogy hagyhattad, hogy kihúzzák a fogaim egyenként? Érzem ha a buborékoló sör habjaiba beleszomorodsz. Érzem ha fájsz. Online rendeltél zsákokat, egy tucatot: havonta egyszer a folyóba fojtasz. Lenyalom ujjaidról a salétromot, az ideggázt, a heroint és csendben elpihenek az ágyad lábánál. Megdöglenék a kedvedért, de nem érdemlem a halál luxusát.
(miután prostituálódott a Barátság fogalma, hát ajánlanám a fentieket egy "nembarátomnak")
- ha teljesen üres nap elébe nézel, ne csüggedj - legyen nálad egy telefon, legalább 3, de legtöbb 4 telefonszám - használd a telefonod és a meglévő telefonszámok közül először azon ismerősödet/barátodat/szeretődet tárcsázd, akinek van sofőrkönyve és autója is - válaszd ki barátaiddal együtt az uticélt és egy hihető ürügyet, amelynek burka alatt elkocsikázhattok egy teljesen idegen faluba/városba - vigyél magaddal egy filmfelvevőmasinát - ahogy megérkeztek, ne csináljatok semmit, nehogy feltűnést keltsetek, csak lézengjetek, rágcsáljatok pufulecet stb. - amikor senki nem figyel, kapcsold be a filmfelvevőgéped a piros gombra rákattintva az ujjaddal - tedd a kamerát a táskádba - a táskádnak lehetőleg lenvászon vagy egyéb kissé áttetsző anyagja legyen, ha nincs ilyen, kérj a barátaidtól - sétáljatok a helységben, mintha látogatók vagy turisták lennétek - senkinek ne beszéljetek a titkon készülő filmről, csak irigységet keltetek embertársaitokban - ha már elfáradtatok, vedd ki a kamerát a táskádból, kapcsold ki - menjetek haza - vágjátok össze a filmet (ollóval vagy filmvágó programmal, a saját képességeitek és lehetőségeitek szerint) egy autóból filmezett városképpel, hogy hatásos legyen - gondolkodjatok egy izgalmas címen - írjátok meg egy cédére a filmet - küldjétek el a mnac,Str. Izvor 2-4, aripa E4 címre - figyeljétek, mikor jelennek meg a filmetek vetítéséről szóló plakátok - játszatok be egy érdekes zeneszámot a film vetítésének ideje alatt - várjátok, ahogyan puhán és csendesen elélvez a közönség a filmetek láttán, hiszen EZ a művészfilm - higgyetek benne, hogy művészek vagytok, korszakot és irányzatot alkottatok - feküdjetek le, kedves gyerekek - kívánjatok minden imádótoknak egy szhép essthét - imádkozzatok, hogy holnap, a félhatos kurszával érkezők le ne tépjék a fejeteket, ti nihilista, életunt, naplopó, "önélzetes latlok"*
*idézet Ikarosztól, aki a maga módján Pilátust idézte
Mottó: "A pozitív gondolkodásról sokan azt hiszik, hogy önhülyítés. Pedig nem nagyobb önhülyítés, mint a negatív gondolkodás, ráadásul még vidámak és boldogok is leszünk tőle, sőt, az egészségnek is jót tesz."
Intenzív terpentin terápiának vetettem alá magam, míg kikevertem a zöldet ebből az olcsó olajból, most meg bámulok itt, mert közben az ún. ihletem kifolyt a veséimen keresztül. Várok még, hátha visszakanalazhatom a vécécsésze fehérjéből. Aztán a második nap után, amit a festékes ecsettel a kezemben töltöttem kimászok a teraszablakon, s lefestem a kerítést. Festek!
Ezer éve még, amikor a második leányunoka is szemet kapott, divatba jöttek a hinták. És nőttek is a hinták a játszótereken és udvarokon, merthogy a hintán el-elhiszi a gyermek, amikor fölfele libben legalábbis, hogy tud repülni, hogy színes pillangó(persze a hernyó korszakot senki nem óhajtja), vagy könnyű madár, aki V alakba repülve 73%-al lerövidítheti a saját és madártársai utazásának hosszát stb. Szóval trendi volt na, ez az amit szeretnék közölni. Ebben az időben a második leányunoka egy májusi reggelen (akkor még nem voltak felcserélődve a reggelek az éjszakákkal) megszólította édesapját. Idemásolom a leányunoka szavait: "Édesapám, nem kovácsol nekem maga ott lent a pincében egy olyan jó-forma hintát?" Erre az édesapa dehogynemlegesen válaszolt és azon nyomban bezárkózott a pincébe és hegesztett és olvasztott és összeöntötte a negyed összes ólomkatonáit, nem aludt, nem evett, csak munkálkodott, hogy a leányunokának kedvére tehessen. Három nap és három éjszaka után szembeáll az apa a leányunokával és emezen is szembeállni látszik az apával, mikor is emígyen szól az apa: "Készen van a hintád édes fiam!" Aztán, hogy 73%-al zsugorította-e össze a leányunoka szívét az irdatlan nagy vaslipinka látványa vagy szívesen üldögélt egyedül rajta, én azt már nem tudom, amit tudok, hogy készült neki egy vaslipinka alakzatot (is) öltő hinta. Hintázott!
A római-piaci kurvák áporodott szagát tömjénnel burkolják az ott élő virágárusok, akik soraiból kikerülnek a római-piaci kurvák. A lényeg, hogy ők nem értenek egyet ezen szennynéppel, vallási happeningekkel tiltakoznak, miközben, az amúgy méhgyanta szagú művirágok is könnyűszerrel elkelnek kellemes illatuknak köszönhetően. Illatoznak!
Ma bekötöttük a kábeltévét. Talán azért, hogy simára gyalulhassa idomtalan agyunk, vagy mert már évek óta nem néztem tévét és nem lazultam el csak bámulva ki a fejemből. Hiányzott. Egy-két létkérdés azért még végigfutotta elmém, mielőtt bekapcsoltuk volna a live acting-et, például , hogy tévézés helyett vitázhatnánk, hogy kinek van élete, vagy akár arról is, hogyan kell vitázni. De minek? Csak ücsörgök egy picit még itt ebben a bársonyutánzatú fotelben, elkavarom a teámban a keserűséget, elrendezem lábaimat a számlákból font lábtörlőn és bámulom a dobozt. És bár a kép statikus és a fürdőszoba ablakából meg nem pislákol folyton a lámpafény, teljesen életszerű a sugárzása. Tévézek!
Nem tudok annál többet mondani róla. Hiába is követelitek. Nem akarom cirkalmazni, egyszerűen csak idemásolom élményeimet a halálról:
Illatos volt vagy iszonyú penészszagú? Nem tudom. Csak, hogy borzasztó hangerővel ordított egy fogatlan szájból, egy cipőpaszta bűzű torokból, hogy kocsonyás volt az agya olyannyira, hogy beleállítottad a ceruzát és megállt benne és csak közölte, közölte azt a tömérdek sok orbitálisan nagy baromságot, miközben kárpácit inhalált.
Kihűlt kávé mellett ült egy ingyenes újsággal a teázóban a halál. Bugyiszínű gondolatai mind hamisak vagy lényegtelenek, pedig mindenkit leszólít és elmondja nekik. Azok meg, akik kénytelenek végighallgatni az agyhalált, csikorduló pillákkal aláhullnak, üressé dermedve, közönségessé. Részei lesznek egy lényegtelen melankóliának. Miért nem mondtak oda, hogy hát mi a halál? Senki nem szólt be, senki, senki. És pusztított a halál. Elméket. Emléket.
Szentgyörgyön sétáltam a minap, térdig hullában. Szembenéztem vele. Majd tekintetem, ez a kitinsugár a kocsányán áthatolva, cafatokra tépve a homlok- és fali lebenyt, vékony koponyáját szilánkokra törte. Bizonyos járványok azonban sosem szűnnek meg véglegesen. Ott lappang tovább az élőkben, sunyin, rekedten, szinapszisokon keresztül rángat, idegzsábákból fröccsen fel, és senki nem tulajdonít nagy jelentőséget az első jeleknek, pedig ez a kór lesz a földi élet elpusztítója, az agyhalál.
Gyertek, találjunk magunknak egy irányzatot, amibe belekapaszkodhatunk, mint a fürdőbugyi a hullámokba és próbálunk majd partra vetődni, hogy megtaláljon a hivatásunk, és valamilyen értelmünk legyen, de most tényleg. Bizonyítsuk be például, hogy az 22-es csapdája klassz könyv, hogy a dugipénz a párizsi hétvégére értelmes befektetés, hogy az Etam feszes fehér tanga sokkal feszesebb és fehérebb, mint bármelyik más, hogy a marxizmus követői barbarizálták Marx ötleteit, vagy hogy a Taylor sorba fejtés másodrendű deriváltjai hogyan befolyásolja az arktangenst! Nem egyébért, csak hogy legyen valami értelme a mai napnak! Azaz, hogy pipálhassuk már ki a létezés érdemességére vonatkozó rubrikát.
Megvan? Igen? Szuper!
És ha kitaláltam már, hogy mit akarok, akaratom teljesítésére az Univerzum minden kis szösszenete, zizzenete, küsszenete stb. coelhosan összeáll és értem működ-vibrál majd. Bár csupa haszontalan dolog ugrik be életem céljaként és nem tudom megragadni egyiket sem, nem tudom magamévá tenni, kinyomtatni zöld kartonra, bekereteztetni és kifüggeszteni az ágyam fölé a Jézuskám mellé, mert buta minden eddigi, amit a Modern és posztmodern életcélok kézikönyvében találtam.
Valójában nincs is cél, meg irány. Valójában nem a hullámokon a partra, hanem csak a tavaszi szélben utazok, mint a szemétszag, és lassanként feloldódom benne.
