Annyi kicsavart, fonálhúzogató kapcsolat akad a kezem ügyébe mostanában, fogalmam sincs, mihez is kezdhetnék velük, hogyan tudnék ezekből a szálakból valami hasznosat kihozni. Elég lenne egy kötött pulóver is, csak legyen valami tartalma a szövedékeknek. Megbarátkozunk, mert ugyanabba az irányba vezet éjszaka a gyalogutunk, szerelmesek leszünk, mert ugyanarra a ritmusra ketyeg a bioóránk, levelezünk, mert ugyanazt a zenét hallgatjuk, mert hajlamosak vagyunk hetekig tartó semmittevésre, mert ugyanazt a kocsmát komáljuk, ahol a szűretlen sör sokkal sörebb, mert egymás mellett ültünk a GPS kurzuson, mert utálja ő is a rendszert és így tovább és így tovább. De mi értelme? Tanít vagy vigasztal? Francokat. Szórakoztatja a terceket, hogyan vágom magam alatt az ágat, ezzel kényszerítve ezen bizarr kapcsolat másik felét is a hasonlókra. Mert valójában magam sem tudom, hogy mi zajlik bennem, hogy mi a véleményem a hagymával festett pólókról, hogy hol lehet olcsó kecskesajtot vásárolni, hogy mi volt a hatása a világ politikájára a francia forradalomnak, hogy a metafizikai meggondolásokat fejtegetni a mi dolgunk-e, hogy ha még megiszunk egy shot vodkát, a hybris mennyire uralkodik el rajtunk. Nem, nem tudom.
Egyetlen dologban vagyok halálbiztos, hogy előbb utóbb azt az ágat, amit én nyiszitelek részletes okoskodásommal, hamarosan te fogod szálaira hasítani magad alatt. És folytatjuk ezt, te meg én, akiknek semmi közünk egymáshoz lelkileg és szellemileg, amíg bele nem döglünk. Hogy sors-e ez, vagy csak a felszínek felülmúlhatatlan szeretete? Nem tudom. Mint már mondtam, csak egy dologban vagyok biztos: Ariadné vagyok, te meg Thészeusz. Holnap szerepcsere.
Megjegyzés: az alábbiakban illusztráltam a mindennapi kapcsolatok sémáját. Ezúton is nagyon köszönöm ihletőimnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése