Van valami ezekben a varázsszámokban. Ha visszalapoztok egy kicsit (nem fogtok, merthogy ti, mint olvasók valószínűleg önnön képzeletem szüleményei vagytok), láthatjátok első szóra fakadását ujjaimnak és azt is, hogyan szövök 21-es szám karcsú vállaira furfangos magyrázakókat. Mert ugye az öregasszony három fia egyenként 7 fejet a sárkányokról, ami huszonegy, stb. De milyen fenemód kicsinál a sors minket, azaz a saját kabátod ujjával, amibe már beletörölted az orrod, arcon üt, s azt mondja, igen? akkor most itt van neked a 7+14. És mindezek mellé az ifjúság egyenlő ugyebár a lendülettel s fordítva, szóval elméletileg semmi nem változott. Gyakorlatilag a távolság és az orientálási szög is megváltozott, és teljes csend honol mindenek fölött. Néha még egyáltalán eszetekbe jutunk vajon, vagy leköti a szabad gyököket a metróhuzat? Az osztódás folyamatában szerettem volna nem az első magára maradt atomka lenni...Persze ki beszél arról, hogy osztódunk, nem?
Varangyosak a nappalok, emlékeim ködösek az éjjelekről. Többnyire haszontalan az alvás és a többi önfenntartó vagy túlélési ösztön. Nincs miről beszélni, és akkor az önfenntartás teljes lényege elillan. Kifütyül az esti kémények lenge cirkálásával. Tél múlik...kristályok gördülnek szemeimből. Nem lettem itthonosabb.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése