Első palack

Térdig álltam a folyóban, nadrágom az ágyékomig feltűrve. Lábujjaimat összemorzsolta a folyómeder bizonytalan talaja. Kapáltam ki a vöröslő vízből az üvegeket, amelyek valóságos gátat formáltak. Hullámokat kavartam karjaimmal, hogy a palackok partra vetődjenek, taszigáltam, hasítottam a vizet, csontig beleizzadva az erőfeszítésbe.
Miután az utolsó palackot is a sárguló fövenyre dobtam, adtam egy ötvenest a szemközt érkező, üvöltöző ócskavasasnak - ő komótosan átpakolta bűzös szekere rozsdázó tartalmát a szekérderékba, helyet adva az én újonnan szerzett kacataimnak. Felrakodtunk a szekérre, néhány üveg sikoltva szilánkjaira csörrent. Felültem a bajszos mellé a kocsipadra, ketten noszogattunk egy félig döglött kancát és én már-már a bajszos vaskos karja alá bújtam, annyira átfáztam az esti fürdőzésemtől.
Még úgy lucskosan, dideregve kicuppantottam az egyik, találomra választott üveg dugóját. Puhát huppant a nedves szőnyegen. Éreztem magamon a folyó ürülékszagát.
"Parfümillat lepte az egész szobát. Mintha maga Coco Chanel lakosztályában páváskodnék. Meggyszínű tapéta padlótól mennyezetig: már ettől is bizseregtem. Kendők függtek a plafonról, az ágyon kupacban hevertek ruháid. Álldogáltam egy darabig a szoba közepén, mint egy nyájtól elkószált bárány, aztán lehetetlenségemben beültem a szekrénybe. Ha már az ágyon a ruhák ücsörögnek - gondoltam. Eközben a gyomromban pillangók hadai pusztultak el és születtek újjá. Tizedmagukkal. Hegyek nőttek és buktak alá idegeim verejtéktengerében. Szenvedtem. Érted vagy temiattad? Nem tudom, de fizikai kín volt ez, a javából. Te meg a világ legnagyobb higgadtságával betoppantál. Egyik kezedben egy Caffé á la Artúr, a másikban meg egy fénykép. Az egykori szerelmedről? Ezt most minek tolod az orrom alá, gondoltam, hogy véssem emlékezetembe: ő az akinek ki fogom tekerni a nyakát? Vagy elvárod, hogy lángoljon az arcom és beleremegjek abba,hogy mennyire más volt az egykorid hozzám képest?
Összeharaptam ajkaimat, semmit nem szóltam, csak vigyorogtam hülyén és átkoztalak a világ összes nyelvén. Te meg az előbbinél is hatalmasabb nyugodtsággal belökted az ajtót, elfordítottad a nyit-zárat rajta. Senki nincs itthon, sziszegted. Akkor miért suttogsz, te fasz, gondoltam és már-már kezdtem kellemetlenül érezni magam. Még egyszer tisztázzuk csak: mit keresek én itt egy ilyen fehérnek a szerelmi odvában? Mintha az utolsó használt zsebkendő is, amivel még egy órával ezelőtt az Egyetemes Gonosz Orrát törülgetted, téged szolgálni lenne hivatott. Az összes bútor mintha olyan formán lenne elrendezve, hogy a feng shui energiái a gyönyöreidet tetőzzék. Mi ez? Valami kéjbarlang, ahol mindennek meg van a saját szimbolikája? Az illatok, a zene(még ma sem tiszta számomra, honnan áradhatott, talán benne volt a falakban), a falról bámuló arcképek, a színek, könyvek, szédítő meleg, a levegőben terjengő langyos könnyedség mind-mind egy irányba mutattak: szeretkezz vele, te senki, szeretkezz ezzel az istennel, de most azonnal!
Mielőtt még teljesen elpuhultam volna a karjaid között, beugrott egy tekintet, egy kép. A régi szeretőd képe. Az a mosoly, ami könnyűszerrel értelmezhető kaján vigyorként is, nem törlődött lezárt szemhéjam vásznáról. Vigyorgott, majd életre kelt, és én csak bámultam a kettőtök csodaszép romance-ét, hogy hogyan csókol és hogyan csókolod, hogyan hullottak a selyempárnákra lenge ruhái, hogy locsogott ez a sárga lepedő a szerelem liternyi izzadtságától. Lüktetett a szoba, minden ízületében, te meg csak súroltad és simogattad és becézgetted a volt szeretődet. És nem csak őt. Százan, ezren feküdtek az ágyadon, pőrén, felhevült testtel. Asszonyok, kislányok pihegtek vonagló testtel,szajhák kéjelegtek, gén mutált nemi betegségeket ragasztva rád és egymásra, meg erre a szerencsétlen sápadt lepedőre. Mit vétett neked ez a lepedő? Miért műveled ezt vele?
Még szorítottalak egy pillanatig, karjaimmal görcse zárva tested, összeragadt szemekkel, aztán egyszerre kiböffentem, tehetetlenül, betegen zokogva, fuldokolva. Nem értetted, mi bajom, hogy miért tollak el magamtól minduntalan. Emlékszel, hogy rázott és cibált akkor a sírás? Az ágyad fölé hajolva ujjaim közé markoltam a lepedőt, a cinkos, sárga gyolcsot. Könnyben és nyálban ázott. Te meg csak tapicskoltál a nedves szőnyegen, teljesen elhűlve a váratlan jelenetemtől.

Ahogy becsaptam magam mögött bugyrod ajtaját, egy dolog teljesen világossá vált előttem: nem akarom tudni, ki vagy."