A Petőfi iskola lépcsősorán a negyedik fokból, mintha kiharapott volna egy mohó óriás, hiányzik egy cipónyi. Furamód mindig pont ez a cipónyi az egyetlen jól körvonalazott kép, szinapszisaim tömkelegében a régi iskolámról. Ez talán megmagyarázza azt is, hogy miért a hiányosság, ami szembetűnik, és miért pont az a cipónyi elégtétel szükség a teljességhez, amelyhez épp nincs hozzáférésünk. Ezen a ponton persze, a Molnár Ördöge is bekavar az aranytallérról szóló fámájával.
Itt van például ez a főszorzó, aki tisztában van azzal, hogy a señiorok gondolkodhatnak, a señioriták meg kizárólag a szorzás művészetével foglalatoskodhatnak. Ő señiorita, tehát fix, hogy gondolkodni szeretne. Ha señior lenne, csak szorozná...
Tovább fűzném ezt a kis bejegyzést, de értelmetlen, hisz továbbfűzhetem, úgy hogy inkább nem beszélek arról, amiről beszélhetek, épp csak megsuttintom még, hogy a legjobb fordított napok február végére - március elejére tehetők. És szeretni interesz!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése